Barion Pixel
Insectum magazin

A halálfejes mézlopó

A koponyaszerű mintázat és a természetfeletti erőktől, démonoktól való félelem már nagyon régóta ismertté tette az Acherontia fajokat. Ezzel a különleges tormintázattal három szender faj büszkélkedhet: az Acherontia styx, az Acherontia lachesis és az Acherontia atropos.

Az Acherontia atropos-szal, azaz a Halálfejes (szenderrel) lepkével nagy ritkán Magyarországon is találkozhatunk. Ez a legnagyobb hazai szenderfaj főként Afrikától északra a Shetland-szigetekig, nyugaton az Azori-szigetekig és keleten Irán északi részéig fordul elő. Észrevenni nagyon nehéz, hiszen főként este repül, nappal pedig szárnymintázata beleolvad a fakéreg színében, ahol pihenni szokott.

A Halálfejes szender 1991-ben nagyon jó marketinget kapott, hiszen az „A bárányok hallgatnak” című film (Anthony Hopkins és Jodie Foster volt a két főszereplő) plakátján ez a lepkefaj volt látható.

A bárányok hallgatnak

A plakáttal kapcsolatban egy kis érdekesség: ha jobban megnézzük a film plakátját, akkor az óriási halálfejes lepke tormintázatán a koponyák igazából meztelen női testek. A kép Salvador Dalí In Voluptas Mors című művének reprodukciója.

A lárvák

Mivel a Halálfejes szenderek a mediterrán és szubtrópusi területeken élnek, így csak a vándorlásuk során bukkannak fel Magyarországon. Előfordulhat az, hogy a nőstények petét raknak hazánkban, melynek eredményeképpen találkozhatunk a hatalmasra növő hernyóival. A lárvák főleg burgonya, paradicsom, nadragulya és csattanó maszlag levéllel táplálkonak, de a tenyésztők sikeresen felnevelik a hernyókat fagyallevélen (Ligustrum) is. Az akár 10 centiméteresre is megnövő hernyók sárga, sárgászöld alapszínűek, melyen kékszínű sávok láthatók. A hernyók ősszel bábozódnak a talajban 20-30 cm mélyen. Az erős talajmenti fagyok miatt a bábok ebben a mélységben elpusztulnak.

Acherontia atropos hernyó
Az Acherontia atropos hernyója

Profi mézlopó

A lepke gyakran behatol a házi méhek kaptáraiba és ott speciális nyelvével a felhalmozott mézet dézsmálja, mely kiváló energiaforrás a hosszú vándorúthoz. A szender akár egy teáskanálnyi mézet is képes felszippantani. Mézszívás közben cincogó hangot ad, ezzel megtévesztve a rá támadó méheket. Ha nem sikerül megtalálnia a kivezető utat falánkságáért nemegyszer az életével fizet. Mivel súlyos tetemét a méhek nem bírják kivonszolni, ilyenkor lekopasztják, és viasszal elfalazzák.

Íme egy videó a cincogó hangról

Kiemelt kép: https://butterfly-conservation.org

Caligo atreus, fekete keretben | #2771

Péter munkái kimagasló minőségűek. Egyedülállóak ebben az országban. Olyan maximalizmussal, türelemmel és precizitással dolgozik, ami szívből jövő elismerést érdemel. Minden egyes termék, amit tőle rendeltünk tökéletes. Napjában többször is megcsodáljuk a munkáit és bárki jön hozzánk mindenki ámulva "leragad" a keretek előtt. Nem csak a rovarok szépsége nyűgözi le őket, hanem a gondos és aprólékos elrendezés, feliratozás, a hibátlan preparálás is. A szállítás villámgyors és a csomagolás olyan alapos, hogy a rendelés kibontása felér egy karácsonyi ajándék kicsomagolásával. Mi egyértelműen rajongókká váltunk és hálásak vagyunk Péternek, amiért a természet lenyűgöző teremtményei, ilyen fantasztikusan értékes formában, gyönyörű otthonunk méltó díszeivé válhatnak.

V. Natasa (Páty)
Morpho didius, fehér keretben #1631

Gyönyörű lepkék találhatók meg a webáruházban igényes keretbe foglalva. Szülinapi ajándékozottam azóta is törzsvásárlójuk 🥰
Két egyedi kérésemet is teljesítette az Insectum, lakásavatóba és esküvőre is tökéletes választás volt. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

S. Zsuzsanna (Hajdúszoboszló )
Papilio thoas, fehér keretben | #2366

Három, fehér keretű pillangót vásároltunk, amely a lakásunk egyik legszebb látványossága lett.

K. Zsolt (Debrecen)
Heterometrus cyaneus, fekete keretben | #2261

Összes hét keretet rendeltünk eddig. A vásárló már a weboldalt böngészve szinte előre látja, hogy kifogástalan minőséggel és rendkívüli igényességgel fog találkozni, amikor kézhez kapja a terméket. És így van! Minden alkalommal hibátlan termékek érkeztek, amelyek nálunk immár két szobát ékesítenek. Köszönjük szépen Péter! Mindenkinek jó szívvel ajánlom.

D. György (Debrecen)
Papilio ulysses, fekete keretben #2

Két gyönyörű lepke is díszíti az irodánk falát, amiket az Insectum webáruházból rendeltünk. Minden ügyfelünk a csodájukra jár! :) Csak ajánlani tudom a Péter által készített műalkotásokat, különösen azoknak akik egyedi lakberendezési tárgyra vágynak!

V. Ferenc (Debrecen)
Bankkártyás fizetés Barionnal