Télen hol pihennek a lepkék?

Amikor beköszönt a hideg, a nyári rétek színpompás lepkéi eltűnnek a szemünk elől. Pedig nem pusztulnak el mind, sokkal inkább rejtőzködő üzemmódba kapcsolnak. A lepkék fajonként más-más stratégiát választanak a tél átvészelésére: van, amelyik pete, más hernyó, báb vagy éppen kifejlett rovar alakban vészeli át a fagyos hónapokat.

Egyes fajok a petéikben hagyják hátra az új generációt. Ezek a mikroszkopikus életkezdemények ellenállnak a hidegnek, és csak tavasszal kelnek ki belőlük a hernyók. Más lepkék hernyóként bújnak el az avarba, a fakéreg alá vagy a mohás talajrétegbe, ahol mozdulatlanul várják a jobb időket.

A leggyakoribb stratégia a bábozódás.

Sok faj – például a szenderek (Sphingidae) – a talaj felszíne alatt, a földben alakítja ki a bábját, ahol a fagy ellen a talajréteg nyújt védelmet. A legismertebb hazai példa a kacsafarkú szender (Macroglossum stellatarum) vagy éppen az halálfejes lepke (Acherontia atropos), de több más szenderfaj is hasonló stratégiát alkalmaz.

Más lepkék azonban selymes szövedékes gubót készítenek maguk köré. Ilyen például a Tölgy-pávaszem (Antheraea yamamai) vagy a nagy pávaszem (Saturnia pyri), amelyek erős selyemfonalakkal védik be magukat egy biztonságos helyen. A bábbá alakult lepke így szinte teljes nyugalomban tölti a telet, majd amikor tavasszal felmelegszik az idő, kibújik rejtekéből, és szárnyra kap.

Vannak azonban olyan fajok is, amelyek kifejlett lepkeként telelnek át. Ilyen a nappali pávaszem, a kis rókalepke vagy a citromlepke. Ők odúkban, padlások sötét sarkaiban vagy pincékben keresnek menedéket, és amikor megérkeznek az első tavaszi napsugarak, máris az elsők között repülnek ki a rétekre. A citromlepke különösen érdekes, hiszen a téli pihenésnek köszönhetően akár tíz hónapig is élhet, ami rendkívül hosszú időnek számít a nappali lepkék között.

Nappali pávaszem (Aglais io)

A tél tehát nem a lepkék eltűnését, hanem átváltozását és türelmes kivárását jelenti. Hol peteként, hol hernyóként, hol bábbá zárkózva, máskor pedig teljes pompájukban, de rejtőzködve várják ki a tavasz érkezését. És amikor újra felmelegszik a levegő, szárnyaik ismét benépesítik a kerteket és mezőket, hogy színeikkel jelezzék: a természet téli álma véget ért.